Kamaduli remeteség

A Bispukinban és Augsburgban látott kitöltő, közökkel tagolt típus az eddigiektől eltérő használatból adódó, továbbfejlesztett, még több rétegből felépülő változata. A némaságot fogadó kamalduli szerzetesek számára épített cellák és kolostor kompozíciója a rend működésének jegyeit hordozza. A kisebb és nagyobb köztes terekből felépülő udvarszövet a közösség és magány megéléséhez alkalmas differenciált tereket tartalmaz. A remetelakok bejárata saját kertre nyílik, melynek alapterülete pontosan megegyezik a cella méretével. A saját kertből kilépve a templomkert kolostorkertté formálódik. Az épületegyüttes 1753 és 1770 között épült, a Rákóczi szabadságharcot követően, a felkeléshez hű nemesi családok adományaiból Franz Anton Pilgram osztrák építész tervei alapján. A beépítés tizenhét cellaházból, templomtoronyból és kolostorból tevődik össze. Ezerkétszáz hold földterület állt az itt élő kamalduli remeték rendelkezésére. A remeték mindennapjainak megéléséhez alkalmas építészeti terek megalkotása mellett a kert szimbolikus szerepe, mint a gondolkodás, az elvonulás helye is felerősödik.