Tanulmány

Amíg a családi házakról és társasházakról szinte minden lényegeset tudunk, egy sorházanak vagy átriumháznak már a felismerése is sokszor gondot okoz. Ezekből az alacsony-intenzív beépítéseknek is nevezett csoportházakból Magyarországon sajnálatosan kevés épül, pedig méltán népszerűek Európában, különösen a Benelux országokban és Skandináviában. Digitális tananyagunk a 99 (történeti, huszadik századi és kortárs) példa mellett építészettörténeti és morfológiai elemzéssel segíti a csoportházak megismerését és népszerűsítését.

Bevezetés

Egy gyűjtemény létrehozása nem más, mint párbeszédet kezdeni a múlt emlékeivel, legyen az régmúlt, vagy közelmúlt. Az emlékek – itt most természetesen az épített környezet emlékeire gondolunk elsősorban – utazásaink során, a mindennapokban az utcát járva, a tv képernyőn, vagy éppen az interneten keresztül érkezve, rendszerezetlen vizuális élménytömegként élnek fejünkben. A párbeszéd, ezeknek az élményeknek a tudatosítása, katalogizálása. Egy ilyen gyűjtemény az építész, és az építészhallgató számára különösen fontos. Ezt a szerepet kívánja jelen gyűjtemény az adott témakörben betölteni.

Gyűjteményünk alacsony, nagy sűrűségű, lakó funkciójú beépítések bemutatására, rendszerezésére vállalkozik. A vizsgálat tárgyát tehát azok a beépítések képzik, ahol a részelemek – jellemzően lakóegységek, és kiegészítő funkcióik – valamilyen rendszerbe rendeződve állnak össze egy harmonikus egységgé, egy önállóan is értelmezhető kompozícióvá. Mit jelent az alacsony intenzív beépítés? Vannak olyan megközelítések, amelyek elsősorban az egymás mellé sorolt elemek száma alapján definiálják a fogalmat, vannak amelyek a lakássűrűséget helyezik előtérbe és vannak, amelyek a beépítés módja szerint sorolnak egyes lakásformákat ebbe a kategóriába. Bitó János Lakóházak tervezése című tankönyve részletesen tárgyalja a fogalom definícióját és a lakóegységek típusait, ezért ezek részletezésére itt külön nem térünk ki. Timon Kálmán könyvében a korszerű kertes beépítések megnevezést használja. Korszerű és kertes. Ennek a két fogalomnak a tisztázása elengedhetetlennek látszik ahhoz, hogy gyűjteményünk rendszerezési hálóját meghatározzuk.

Korszerűség – jelenvalóság

A korszerűség fogalmához ellentétpárjának értelmezésével juthatunk közelebb. A korszerűtlen, a korszellemmel, a kor kívánalmával meg nem egyezőt, anakronisztikust jelent. Ennek megfelelően a korszerű a korszellemmel, a kor kívánalmaival megegyezőt. Fontos, hogy ennek a gyűjteménynek a felépítése kapcsán a korszerűség semmiképp sem azonos az újszerűség fogalmával, tehát nem a mindenáron való különbözőség és újítás táplálja, hanem az itt és most kihívásainak több lépésben érlelt megoldása, a jelenvalóság. A jelenvalóságban a kötődésre – mind időben, mind térben – való törekvés számunkra a legfontosabb. Ahogy egy épület felvállalja az adott tér-idő kihívásait, és ezekre a kihívásokra ad építészeti választ, amit a praktikum és a problémaérzékenység irányít. A jelenvalóság, mint igény természetesen az építészet története során állandó, de mint látni fogjuk a gyűjtemény egyes elemei kapcsán, ez a leginkább változó, korhoz, helyhez kötődő érték, így rendszerezésünk egyik alappillére.

Kert

A kert sokféleképpen jelen volt, és jelen van az építészetben, jelentősége, a vele való foglalkozás tehát egyáltalán nem új dolog. A kerítettség a kert alapdefiníciója. Ebben különbözik például lényegesen a tájtól, amelynek nincsenek határai. A kerítés aktusa emeli a kertet építészeti kategóriává. A kert, lelki és fizikai alapszükséglet gyűjteményünk minden darabjában fellelhető, szerepe, helye a kompozícióban, hierarchiában elfoglalt helyzete azonban a rajzolat, a beépítés sűrűségének függvényében változó.

Sűrűsödés, rajzolat

A sűrűség fogalma a rendszerezés szempontjából kulcsfontosságú. A gyűjteményben szereplő beépítéseknek leginkább sajátja, ami állításunk szerint független helytől, kortól, kulturális, szociális környezettől, a sokszor extrém sűrűsödésből táplálkozó rajzolat, a struktúra sokfélesége, a beépítés kompozíciójának hierarchiája. A sűrűsödést, mint az építészettel kapcsolatos absztrakt fogalmat értelmezve több dolog is eszünkbe juthat. Eszünkbe juthat egy additív módon növekvő rendszer, amely növekedésével elfogyasztja a maga körül lévő „üres” teret, ezzel telítve, besűrűsítve azt, vagy gondolhatunk az építéssel a természet végtelen teréből saját magunk számára lerekesztett épített terek gyarapodásának folyamatára, de akár a szót két dimenzióban értelmezve, felfoghatjuk vonalak és foltok egymás mellé, egymásra rétegzéséből létrejövő síkkompozícióként, melyet az építész térbeli gondolkodása rögtön rendszerként, terek és tömegek diszpozíciójaként, térstruktúraként értelmez. Gyűjteményünkben a rajzolat, a sűrűsödés módja szerint alaptípusokat különböztetünk meg, amely típusok az állandóságuk révén az építészeti folytonosság letéteményesei.

A gyűjtemény felépítése

Gyűjteményünk olyan alacsony, sűrű beépítési formák rendszerezése, ahol a lakófunkció kerttel egészül ki. Létrehozását azért tartjuk fontosnak, mert meglévő építészeti kompozíciók megfigyelésével, értelmezésével, katalogizálásával, olyan bázist kívánunk létrehozni, amelyhez nem elsősorban formai, vagy esztétikai alapon viszonyulunk, sokkal inkább a kompozíciók állandó jellemzőit rögzítve, a változások tanulságait megfigyelve. A gyűjtemény az állandóságra és a változásokra koncentrálva két részre oszlik. Az első részben a 20. század előtt született példákon keresztül olyan állandónak tekinthető rétegeket mutatunk meg, melyek a korszerűség változásai során beépülnek a második részben bemutatott 20. századi példákba, vagy éppen napjaink épületeibe.

Az alacsony intenzív beépítések történeti formái

Történeti példák jelentősége

Tomay Tamás szerint „minden építés továbbépítés”. Az építészet története így a továbbépítések, sűrűsödések története, nemcsak fizikai, hanem gondolati értelemben is. Ez az állítás különös figyelmet érdemel gyűjteményünk kapcsán, hiszen a folytonosságra, a rejtett összefüggések fontosságára hívja fel a figyelmünket. Gyűjteményünk karakteres állandó viselkedésformák, (alap)típusok évszázadokon át alakuló, a korszerűség, jelenvalóság kihívásai mentén folyamatosan módosuló, egyedi változatait mutatja be. Minden egyes eleme egy folyamat része, nem előzmény nélküli, és valószínűleg nem is egy út lezárása. Helyes, mértéktartó változtatás csakis az előzmények ismeretének birtokában lehetséges, a történeti példákra ezeknek az előzményeknek az őrzőiként tekintünk. Az építészetnek ez a folytonossága egy speciális egyedfejlődéshez, evolúcióhoz hasonlít, amely nemcsak az építésnek, mint cselekvésnek sajátja, hanem az épületeket életre hívó gondolkodásnak is. A történeti előképek fontossága így az állandóság és az egyediség közötti viszony tisztázásában rejlik.

Történeti példák gyűjteményének felépítése

Történeti példáink a kompozíció irányából közelítenek. A kompozíció alaptulajdonságait emelik ki, azt befolyásoló geometriai összefüggések mentén. Mivel a történeti példák létrejöttének tág időspektrumában a modernizációval megjelenő funkcionális sterilitás nem, vagy kevésbé volt jelen, gyűjtésünket nem korlátozzuk kizárólag lakásfunkcióra. Példáink között több máig létező és fejlődő város, zárt, mégis funkcionálisan összetett lakóstruktúra, remeteség, de éppúgy már elpusztult település, vagy épületcsoport is fellelhető a világ minden tájáról. A területi diverzitás szándékos. Minden típushoz igyekeztünk társítani európai, és Európán kívüli, az építészek nélküli építészet (vernakuláris vagy köznépi) és a műépítészet kategóriájába tartozó példát, bizonyítva ezzel a viselkedésformák, kompozíciós elvek idő és térbeli általános érvényűségét.

Jelenvalóság régen

A történeti gyűjteményben az építészek nélküli, köznépi építészeti példák esetében az építeni vágyó közösség, a tervező és az építő sok esetben azonos, de legalábbis teljesen más a köztük fennálló viszony, mint a 20. századi példáknál. Szoros kapcsolatuk az igények alapos ismeretének és a megoldás pontosságának záloga. Ebből fakadóan a praktikus szempontok, a funkcionális kihívásokra adott építészeti válaszok sokkal kézenfekvőbb, olvashatóbb módon jelennek meg ezekben az épületegyüttesekben. Például Afrika keretes szerkesztésű együttesei, a kraalok és ksarok a tűz körüli rítusok formációiból táplálkozva védelmet nyújtó telepekké, falvakká értek, és élnek még napjainkban is. Bár a beépítések rajzolatát, a vonalak és foltok rendszerét a használók teljesen triviális megfontolásai hozták létre, minden felsőbb, kompozíciós elv nélkül, éppolyan rendezettséget mutatnak, mint egy műépítészeti alkotás. A későbbi, már a műépítészet klasszikus időszakából származó példák határozott, sokszor a szerkesztés tisztaságát mindenek fölé helyező szemlélete szintén érdekes tanulságokkal bír. A majki remeteség geometrikus tisztasága, Koppenhága kikötőjének szenvtelenül sorolt lakóépületei vagy Anglia kedvelt kör alaprajzú, tökéletességet sugárzó circus-ai a romantikus átláthatatlanságba süppedt középkori városok organikusan nőtt épületrengetegéből keresnek kiutat.

Kert régen

Az élet és a munka színhelyei a történelem korábbi századaiban sokkal kevésbé váltak el, mint napjainkban. A földhöz, kerthez, udvarhoz kötődő tevékenységek töltötték ki az emberek nagy részének mindennapjait, így természetes módon a kertek részét képezték a lakókörnyezetnek. A kérdés sokkal inkább a használat módja, a kert helyzete, mérete volt. Egyes területeken a kerítettség védelmi funkciója akárcsak néhány évszázaddal ezelőtt is jóval fontosabb szerepet töltött be a mainál, a lakóépületekből és azok kővel kerített kertjeiből kisebb erődítmények álltak össze. Bizonyos közösségekben a kert szerepe egészen más volt, a kikapcsolódás, vagy épp a társasági élet, az összetartozás helyszínévé vált. A természethez, annak egy kisebb méretű perszonalizált részéhez való kötődés régen sokszínűbb és jóval erősebb volt, mint napjainkban.

A tipológia – rajzolatok

A típus a valós tartalomról, tartalmakról a látvány primer jelentését lehántva, egyes rétegeket felerősítve hordozza tovább a folytonosság génállományát. A szempontrendszer szubjektív, csak bizonyos kompozíciós elvek állandóságára hívja fel a figyelmet. Megfigyeléseink szerint a karakteres jellegzetességeket egy mátrixban lehet leírni. A mátrix egyik eleme, a beépítés környezethez való viszonyulása kétféle lehet. Kitöltő, vagy Növekvő. A másik elem, a beépítés belső rendszere pedig háromféle. Minta, Köz vagy Tapadás.

Kitöltő

Keretek közé zárt, befejezett rendszer. A határt szabó geometria lehet adottság, de sokszor a beépítés saját maga számára hozza létre a bezáródó formát. A kerethez való viszonyulás sokféle lehet. Az augsburgi Fuggerei beépítése folytatja, befoltozza az épített környezet megkezdett mozdulatait. A topológiai adottságokból táplálkozik Biskupin erődített, mocsári szigete. Szardínia szigetén a nurághok védelmet nyújtó, falszerű keretet hoznak létre.

példák

Növekvő

Ennek a típusnak legfontosabb tulajdonsága a nyitottság. A növekedő szó nem feltétlenül utal a struktúra változására, sokkal inkább az elemek egymás mellé rendelésének végtelenségig ismételhető belső logikájára. Nincsenek helyszínrajzi adottságként kezelendő egzakt határok, és a környezeti hatások sem kényszerítik elfordulásra, bezáródásra a beépítést. Az additív, növekvő struktúrák szép példája Catal Hüyük, ahol a település méretének csak a lakosságszám szabott határt.

példák

Minta

Legfontosabb, nélkülözhetetlen tulajdonsága, hogy többrétegű, összetett rendszer. Rajzolata mellett intenzív térbelisége is jellemző. A „köz”, vagy „irány” típus linearitásával szemben kitöltő jellege hangsúlyosabb. Szerepe egy nagyobb tér kitöltése kisebb, funkciójukat és léptéküket tekintve hasonló, valamilyen rendszer szerint elhelyezett elemekkel. Az épített elemek felől közelítve hozza létre a beépítést, akár additív módon, az afrikai kasbák logikáját követve, akár elvétellel, kimetszéssel, mint Olynthos városa esetében. Gyakori, hogy több alapelemre bontva a programot, azokat először kisebb egységekbe csoportosítva, fraktálszerűen, több rétegben épül a kompozíció, a dogon falvakhoz hasonlóan.

példák

Köz

A belső, az átmeneti, vagy a köztes tér, mint esszencia. A hellyel való kapcsolatnál fontosabb, egy sajátos, sokszor önkényes rendszer, amely néha a környezettől eltérő, attól elzárkózó, új minőséget hoz létre. A köztes terek geometriáját, irányát, a rajzolat belső rendszerét sok minden meghatározhatja. A tájolás, helyi éghajlati sajátosságok, a szomszédos épületek intimitásának megőrzése, a sokszor szabályokkal rögzített paraméterek, de akár a kilátás is. Az „irányházak” nagyon erős, katonás építészeti karakter hordozói, amely karakter működésük, életük alapvető feltétele. A kiemelt irányokkal bíró helyeken épülő házak sokasága pedig meghatóan hasonlóan igyekszik viselkedni.

példák

Tapadás

A hely, vagy épített helyzet tulajdonságaira leginkább ráhangolt típus, az illeszkedés szinonimája. A tapadás az adottságokból való táplálkozás eszköze. Nagyon erős, határozott „foglalat”-szerű kiindulást feltételez. A foglalat sokfélesége miatt több helyzetben is alkalmazható. Fellelhető, karakteres tulajdonságokba kapaszkodva, meredek hegyoldal szintvonalaihoz, a szintvonalak mentén futó teraszokhoz, támfalakhoz, vagy vízparthoz, kígyózó stégekhez, utakhoz, de az elvarratlan városi szövet töredezett végeihez is kapcsolódhatnak ezek a beépítések.

példák

A mátrix elemeit hálóba rendezve, az összes példát (beleértve a következő fejezetekben tárgyalt huszadik századi és kortárs beépítéseket) hat csoportba oszthatjuk.
Kitöltő – Minta Kitöltő – Köz Kitöltő – Tapadás
Növekvő – Minta Növekvő – Köz Növekvő – Tapadás

20. századi és kortárs alacsony intenzív beépítések

Gyűjteményünk első felében történeti példákat, azok kompozícióit elemezve általános elveket, viselkedésformákat figyeltünk meg, ezeket típusokba soroltuk, gyűjteményünk második felének elemeit ezeknek az állandó jellemzőknek változataiként mutatjuk be. A két vizsgálati szempont minden példa esetében helyet kap, bemutatva, hogy minden építészeti alkotásban az állandóság és a változás egyszerre van jelen, és az új struktúrák is élő jelentések hordozói.

A lehetséges tipológiai kapcsolatok feltérképezése után a 20. századi és kortárs példák elemzésekor a nagyobb hangsúlyt az általánoshoz képest megfigyelhető változások kapják. Az építészet története az állandó jellemzőkhöz képest ezeknek a kis deformációknak a sokaságából táplálkozik. A deformációk magyarázatát az általános kompozíciós elvekkel ellentétben pont a helyhez, a korhoz és a kulturális környezethez való kapcsolatban keressük, így újra előkerülnek már bevezetett fogalmaink, a korszerűség, vagy jelenvalóság és a kert. Ezeknek a fogalmaknak a vizsgálatából levonható tanulságok éppolyan fontosak, mint a már korábban részletezett tipológiai, kompozicionális tisztánlátás. A megfigyelt és felhasználni kívánt általános viselkedésformák továbbírásakor ugyanis az újító, innovatív tervezői gondolkodásnak ezek a területek adják a táptalajt, és biztosítják, hogy terveink, munkáink ne váljanak korszerűtlenné, anakronisztikussá. A jelenvalóság és a kert tehát elemzett példáink kapcsán kulcsszerepet kap, e két kategóriának az állandó tervezés közbeni felülvizsgálata pedig kiemelt fontosságú.

A minták, típusok lappangó folytonosságának és megújulásának egy lebilincselő példája az a lépcsős teraszos struktúra, ami a X. századi Indiában, a 20. századi és a kortárs japán építészetben éppúgy felfedezhető, mint egy igazán progresszív dán lakóépület rendszerében. Abhaneri település „csodás kútja” (chand bori), a japán metabolista mester Kiyonori Kikukate Mishima melletti dombokra épült teraszos struktúrája a „Pasadena magaslatok”, Tadao Ando Awaji szigeten épült botanikus kertje, valamint a BIG dán építésziroda Koppenhágában 2007-ben felépült dombháza, mind egyazon rajzolat évszázadok alatti, a jelenvalóság problémája mentén való továbbírásával jött létre.

Korszerűség, jelenvalóság

A múlt század egyik meghatározó építészeti kihívása az általános lakáshiány és ennek folytatásaként jelenünkben a jó minőségű lakások hiánya. Az ipari forradalomtól kezdve a városokba áramló embertömegek miatt a túlnépesedés, az egyre elviselhetetlenebbé váló zsúfoltság, és ennek eredményeként pusztító járványok, valamint bűnözés megfosztották a városlakókat emberi méltóságuktól. A lakáshiány a két világháború rombolása után elviselhetetlenné vált. A probléma enyhítésére irányuló lakásfejlesztési programok nagy számú, gazdaságosan megépíthető lakás építését tűzték ki célul. A kertes lakóépület, a villa, vagy családi ház fajlagos építési és fenntartási költsége, valamint infrastrukturális kiszolgálása egyaránt gazdaságtalan, így a 20. század legfőbb problémájára nem jelentett átfogó megoldást. A többlakásos lakóépületek a gazdaságosság kérdésére ugyan megnyugtató választ adtak, de a kerttel, a természettel való szoros kapcsolattartást nem tettek lehetővé. A népesség-növekedés hatására kirobbant útkeresésben a lakásínség felszámolásával párhuzamosan, a lakásigények növekedésének lehetőségként került előtérbe a nagy sűrűségű kertes beépítés, mint a nagy mennyiségű lakásépítés egyik lehetséges formája. Sir Ebenzer Howard A holnap kertvárosa című könyve (Garden Cities of To-morrow) 1902-ben már úgy fogalmaz, hogy ez a beépítési fajta nem a falusias visszavonultság, hanem a hatékonyabb városi élet integrált alapja lehet. A 20. század és napjaink építészeinek folyamatos megújulási felületet jelent ez a beépítési forma. Ahogy gyűjteményünk példái is mutatják az elmúlt több, mint száz esztendőben rengeteg sikeres kísérlet történt széleskörű elterjesztésére. Gyűjteményünk semmiképpen nem szeretné a teljes 20. század építészettörténeti áttekintését felvállalni. Számunkra fontos példákat emelünk ki, amelyek tanulságokkal bírnak a jelenvalóság és a kerthasználat területén. Bevezetőnkben mindössze három meghatározó momentumot említünk meg, amelyek ennek a széles körben elterjedő lakásépítési formának új energiát és irányt adtak.

A korábbi stiláris kánonokkal szakító modern építészek a funkciót helyezve előtérbe a megváltozott életformának megfelelő jól használható lakásokat kívántak tervezni. Ez a szemlélet a lakások minőségének, és az életminőségnek is az általános javulásához vezetett. A fénnyel átjárt lakóterekben az eddigi praktikus szempontok mellett megjelent az egyén autonómiájának kérdése, valamint az életvitelnek, az egyedi igényeknek megfelelő térszervezés. Bár a modern építészet értékei a mai napig erősen áthatják az építészetet, hiányosságainak orvoslására a sematikussá váló lakókörnyezet differenciálására megannyi válasz érkezett az elmúlt hetven esztendőben.

Számunkra az egyik legizgalmasabb irányzat a nagy sűrűségű korszerű kertes beépítések egyik központjából, Hollandiából indult strukturalizmus. Az irányzat képviselői felismerték, hogy a modern város anatómiailag speciális részek élettelen sokaságára esett szét, melynek hatására a történeti értékek, mint tér, utca, zártság, udvar, kert elvesztek, ezért az élet teljességének, a beépítések organikusságának visszaállítását tűzték ki célul. Mintákat a primitív népektől vettek, mert településeikben az egyszerű geometriai rend és a humánusság együttes jelenlétét fedezték fel. Véleményük szerint a bazárokkal tarkított élő utca és a szisztematikus rend egyszerre kell, hogy megjelenjen az építészetben. A holland strukturalisták hatása, a kasba szerű funkcionálisan összetett szervezés, mai fogalmainkkal funkció mix és a labirintikus rend új élettel töltötte meg a modern mozgalom fehérbe fagyott szobrait.

Az állandóság és változás jegyében évezredekkel ezelőtt elindított folyamat a mai napig tart és bár az idő közelsége a tisztán építészeti értékek megítélését megnehezíti, a korszerűség iránti elkötelezettség, a jelenvalóság keresése válogatásunk legfrissebb elemeiben is megtalálható. Az ezredforduló világjárványa a társadalom atomizálódása, a közösségek teljes felmorzsolódása, az egyén elszigetelődése. Bár a közösségi gondolkodás és felelősségvállalás nem csak építészeti feladat, megítélésünk szerint gazdaságossági szempontok mellett a participatív gondolkodás, a közösségi tervezés lehet napjaink egyik legfontosabb feladata a lakó-, és más mikroközösségek újraépítésének alapja.

Kert

A kert szerepének változása is egy fontos és érdekes szempont. Kezdetben a házhoz egyértelműen haszonkert tartozott, de ezt a szerepét fokozatosan átvették a sűrűségből, a városi létből, vagy a 20. századi életvitelből következő praktikus, funkcionális és szimbolikus tartalmak. A fény beengedése a belső terekbe, bizonyos klimatikus viszonyok mellett az árnyas belső udvarban lévő vízfelület párolgásának hűtő hatása mind olyan funkcionális megfontolások, amelyek bár jelen voltak a történeti példák idejében is, ma más megfontolásból kerülnek újra előtérbe. A lakóterületeit a tengertől elfoglaló Hollandiában, Amszterdam mellett Ijburgban megvalósuló kísérleti beépítésben a kert klasszikus formája átalakul. Az egyes úszó épületelemek közötti teret a tengertől leválasztott, zsilipelt szabályozott szintű öböl vízfelülete tölti ki. A praktikus szempontok mellett egyre erősödik a kert szimbolikus tartalmának szerepe. Lehet a kikapcsolódás és a pihenés helyszíne, elválaszthat minket az utca zajától, vagy éppen összeköttetést jelenthet a tájjal a természettel.

A 20. századi és kortárs példák gyűjteményének felépítése

A gyűjtemény második fele hat fejezetet tartalmaz. A 20. századi első feléből származó nemzetközi, illetve magyar példákat a 20. század második felének hasonló válogatása követi, majd ugyanebben a felosztásban a kortárs példákat tárgyaljuk.

20. század első felének nemzetközi példái

A 20. század első felében a két világháború és a harmincas évek gazdasági világválsága súlyosbította a lakásállomány állapotát, Európa-szerte általános jelenség volt a lakáshiány, illetve a rossz minőségű, komfort nélküli lakások nagy aránya. A korszakban a városokba áramló tömegek és a demográfiai növekedés új lakások építését és a lakás újraértelmezését követelte meg.

Több építészeti irányzat foglalkozott a lakás kérdésével, a válogatott beépítések között szerepelnek az angol kertváros mozgalom vidéki és városi életet ötvöző, harmóniára törekvő kertvárosai, mint Letchworth és Hampstead; a német Bauhaus ideológiáit megtestesítő beépítések és a bécsi, stuttgarti és svájci lakásépítési kiállítások korszerű lakásokat bemutató mintatelepei.

Az összegyűjtött példák jellemzően a munkásosztály, ritkább esetben a középosztály számára épültek, azonos alaprajzú lakóegységekkel, gazdaságos megoldásokkal. A telepek megjelenésére erősen hatott a modernista mozgalom, a dísztelen, őszintén funkcionalista, letisztult formavilág. Jegyei J.J.P. Oud Kiefhoek telepén vagy a stuttgarti Weissenhofsiedlung lakóházain jól megfigyelhetők.

A lakásokat mindenhol igyekeztek a kor komfortigényeire, változó családmodelljére szerkeszteni. A nők munkába állása, a házimunkát támogató háztartási gépek megjelenése visszatükröződik az alaprajzokon. Újdonság a cseléd nélküli lakás, illetve a munkáslakások komfortosításának, higiéniai körülményeinek javítási igénye. Nyugat-Európában törekedtek minden családtag számára az önálló privát életteret megteremteni, viszont egyidejűleg a lakások mértéktartó méretére is ügyeltek a gazdaságos és elérhető költségek miatt, ezért a lakásokban gyakran nagyon kis méretű lakószobákat találunk. A Weissenhofsiedlungnál megjelenő mosókonyha, a kétirányú – gazdasági és személyi – lakásmegközelítés mutatja, hogy a gazdasági tevékenységek még viszonylag nagy alapterületet foglaltak el.

példák

A 20. század első felének magyar példái

A század elejének nagy építészeti áramlatai, a nemzetközi példák hatása Magyarországra is eljutott. Az alábbi példák közül a Wekerle-telep és Albertfalva tervezését az angol kertváros mozgalom elvei inspirálták, a Bőhm Viktor és Füredi Oszkár tervezte beépítések dísztelen, letisztult formavilágukkal a modernista mozgalom stílusjegyeit őrzik.

A század első felében a modernista mozgalom elveivel egyidőben a munkásosztály lakáshelyzetének megoldási kísérletei is megjelentek az országban. Sorházas beépítést jellemzően a gazdaságos területhasználat és építési költségek miatt például bányák mellett építettek, illetve jellemző volt az állami intézmények dolgozói számára, törvényekkel és adókedvezményekkel támogatott építési finanszírozás.

A válogatott beépítések nagy része állami beruházásban, nagy állami támogatással valósult meg. Jellemzően állami vállalatok munkásosztálya számára épültek, egy részük a középosztály lakáskörülményeinek javítását igyekezett biztosítani. A vidékről városba áramló munkások megoldatlan lakáshelyzete is sürgette az építkezéseket.

A Wekerle-telep, a MÁV telep és Albertfalva nagyobb, telepszerű beépítései hagyományos várostervezési elveket, szimmetriát és középppontban elhelyezett terekkel szerkesztett merőleges rendszert rajzolnak ki. A század elején még a századfordulós építkezések stílusjegyeit és építési technológiáját őrzik az épületek. A MÁV telep különösen is a Királyi Államvasutak vállalati arculatát tükrözi. Az idő előrehaladtával a tervezőkben megjelent a letisztultság, dísztelenség iránti vágy, Füredi Oszkár és Bőhm Viktor épületei már ennek az igénynek nyomait őrzik.

A lakások tekintetében a tervezők törekedtek a minimum 2 szobás, ugyanakkor az adott réteg számára elérhető bérleti díjakkal fenntartható lakások létrehozására. A Wekerle-telep esetében ezt törvényi előírások is alátámasztották. Az alaprajzok általában kicsi, kompakt lakásokat rejtenek, a nyugat-európai példáknál jóval kisebb alaprajzi megoldásokkal.

példák

A 20. század második felének nemzetközi példái

A század második felében a világháborús pusztítások után lakásínség sújtotta számos ország lakosságát. A népesség folyamatos növekedése, a század első felében kialakult építészeti mozgalmak tevékenysége, a lakásínség a különböző építészeti csoportok figyelmét ismét a lakáskérdés felé fordította.

A különböző országokban a helyi sajátosságokhoz és problémákhoz igazodva eltérő kérdések foglalkoztatták az építészeket. A skandináv országokból, Dániából, Finnországból ismert példák az ott jellemző természetet tisztelő hozzáállást és a hideg évszak hosszúságára való tekintettel az előregyártás nagyarányú alkalmazását közvetítik. A holland strukturalisták kísérletező lakás-rendszerei a kis alapterületű országban területtakarékos megoldásokat mutatnak be, az Európa határain túlról válogatott marokkói és mauritániai példák száraz éghajlat kihívásaival, a túlzott napsütés és árnyékolás kérdéseivel foglalkoznak.

Általános kérdésnek tekinthető a privát szféra, és a közösségi együttélés egyensúlyának megteremtése. Európa szerte, de főként nyugaton cél a személyenként önálló szoba tervezése, a beépítések központjában védett parkok, játszóterek kialakítása. A motorizáció elterjedésével megoldandó kérdéssé válik a gépkocsik elhelyezése, az autós forgalom és a gyalogos megközelítés szétválasztása. A külső és belső teret összekötő átmeneti terek száma és jellege sok változatot mutat, gyakran teraszok, pációk, előkertek, loggiák kapcsolódnak az épületekhez.

Az alaprajzok fejlődése a század első feléhez képest nagyobb méretű lakásokat és hálószobákat mutat, a háztartási gépek fejlődésével és elterjedésével a lakások gazdasági, kiegészítő helyiségeinek méretcsökkenése figyelhető meg. Érdekesség a kevés napfénnyel rendelkező dán területeken a nappali felső szinti elhelyezése, illetve az előregyártás különböző mértékű megoldási kísérletei, mint az elemekből összerakható Hallebaek moduláris házak, illetve a továbbalakítható Diagoon házak Delftben.

példák

A 20. század második felének magyar példái

A második világháborút követően a szocialista rendszer a munkások képviseletét tűzte zászlajára, mesterségesen is ezt a réteget duzzasztotta. A városhoz kötött munka folytán tömegek városba áramlása indult meg, ugyanakkor a háborús pusztításokat követő lakásínség idején a városi lakosság nagy része rossz minőségű lakásokban és társbérletekben élt. A sürgető lakáskérdés megoldására az 1950-es évektől kezdve került sor, amikor az ország gazdasága és építőipara kezdett megerősödni. Az állam vezetése a lakásépítést jellemzően központosított beruházások formájában valósította meg. Az alacsony, sűrű beépítés nem volt jellemző, elterjedt beépítési forma, a termelés a magas, többlakásos, panelos építési technológiával gyorsan kivitelezhető házakat részesítette előnyben. Az alacsony intenzív beépítések a lakáshiány felszámolásával, a lakásméretek növekedésével egyidejűleg válhattak elterjedtté.

Bár az országot vasfüggöny választotta el Nyugat-Európától, az építészeti irányzatok hatása továbbra is érezhető volt a terveken, így például az elválasztott parkolók, a közösségi és privát terek egyensúlyára való törekvés a bemutatott példákon is megjelenik, mint például a perbáli kétszintes sorházas telepen. A válogatott példák többsége az állami beruházásokkal ellentétben, lakásszövetkezetek, illetve OTP beruházások formájában valósult meg.

A beépítések jellemzően saját kerthasználatot, átlátásmentes elrendezést igyekeznek biztosítani a lakásoknak. A hazai szabályozás korlátaiból fakadóan gyakori, hogy a beépítések egyetlen telken valósulnak meg. Ekkor nem igazán beszélhetünk telepszerű kialakításról, kevés egységből álló csoportházak „telekszerű” beépítése jön létre. A szocializmus idején a rendszer támogatott bizonyos művészeti ágakat, ennek köszönhető, hogy a példák között gyakori a művészlakás típus, mint a műtermes sorházak Szentendrén, illetve Miskolcon vagy a műtermes lakások Hódmezővásárhelyen.

A kor igényszintjéhez igazodva megfigyelhető a lakásméretek növekedése, bár ez továbbra is elmarad a nyugat-európai átlagtól. A lakások komfortossá válnak, a lakások méretének növekedésével a közösségi terek és privát hálószobák szétválasztása figyelhető meg, ugyanakkor a konyha egyértelműen gazdasági jellegű, a nappalitól különálló, elválasztott tér.

példák

Kortárs alacsony intenzív beépítések, nemzetközi példák

A kommunikációs forradalom a kortárs építészeti közegben is globalizációs áramlatokat indított el. Felgyorsult a kultúrák közötti egymásra hatás szellemi mobilizációja, globális trendek jelentek meg, a lokális adottságok időlegesen háttérbe szorultak. Egyidejűleg az egyént, individuumot hangsúlyozó hozzáállás figyelhető meg: építészeti iskolák helyett inkább sztárépítészekről beszélhetünk. A globalizációs divatok mellett a generációsan átöröklődő területi sajátosságok, helyi kérdések mégis megmaradtak. Ilyen a spanyol példákra jellemző szoborszerűség és az éghajlatból, fakadó, nap elleni védelmet szolgáló zártság, a holland példákra jellemző sűrűség és öröklött kísérletező hozzáállás, illetve az angol Peter Barber Londonhoz formailag illeszkedő, mégis nagyon egyedi, monolitszerű beépítései.

Globálisan tekintve gyakori igény a sorolásból fakadó monotonitás feloldása vagy éppen ritmusának felerősítése. A monotonitás feloldására példa az amszterdami Borneo-sziget beépítés esetén az identitás megteremtésére telkenként egy-egy építész bevonása, a Kabelwerk esetén színes homlokzatok, Hagen Island esetén különböző épület-burkok alkalmazása. Az azonos egységek ritmusának hangsúlyozására példa a Maurice Nio tervezte küklopszok sora Rotterdamban vagy a spanyol sorházak Cádizban.

Az új évezredben az autóhasználat fokozott elterjedése okán a parkolók elhelyezése jelentős tervezési kérdéssé vált. A jóléti társadalom terjedésével párhuzamosan a privát elkülönülés igénye felerősödik, a közösségi területek iránti igény és azok mértéke csökken. A beépítések többnyire piaci alapon értékesített lakások, ritkábban szociális bérlakásnak épülnek. A korábbiakhoz képest a lakások alapterülete nem nőtt tovább. Nem előzmény nélkül, ismét megjelenik a terek flexibilis alakíthatóságának igénye, a háztartási gépek további fejlődésével a gazdasági helyiségek minimálisra, akár szekrény méretűre csökkenése figyelhető meg, gyakori az amerikai konyha tervezése.

példák

Kortárs alacsony intenzív beépítések, magyar példák

A kortárs beépítések határát az 1989-es rendszerváltásnál húztuk meg, ebben az időben Magyarországon erős változások indultak el. A szocializmus végével egyidejűleg az állam szerepe a lakásépítésben jelentősen lecsökkent, a magyar lakásállomány privatizációja, piaci átalakulása, vállalkozói és befektetői körök megjelenése volt megfigyelhető. Az állami tervezővállalatok helyét a magán építészirodák vették fokozatosan át.

A társadalom átrendeződése, a piacok megnyitása, a felhalmozott tőke befektetése nagy ütemű építési hullámot eredményezett. A lakásépítés terén a piaci értékesítésre szánt, nagy árréssel kivitelezhető „lakópark” vált a legelterjedtebb építési formává. Az alacsony, intenzív beépítések az időszakban nem jellemzőek, főként agglomerációs területeken fordulnak elő. A budapesti példák a korábbi beépítésekre jellemzőnél magasabb társadalmi osztály, kifejezetten a felső-középosztály számára épültek, mint például a Barlang utcai vagy Víznyelő utcai lakások. Ahol az építészek erős vízióval rendelkeztek, ott lehetőség nyílt a beruházók meggyőzésére és alacsony, intenzív beépítések építésére. Erre hoz mintát az alábbi néhány példa.

A beépítések a hazai szabályozások korlátai miatt általában egy telken történnek, ritka a több telket magába foglaló telepszerű beépítés. A terveken általános jellegzetesség az elválasztott parkolók építése, mint a Víznyelő utcai példa esetében. A lakások a saját kert előnyeit sűrűbb, városi vagy városias környezetben valósítják meg, a természetet tisztelő hozzáállásnak ilyen esetben különös hangsúlya van, erre példa a Barlang utcai beépítés közös használatú kertjének eredeti környezetet őrző alakítása.

A mai kor jóléti igényeinek megfelelően a házak alaprajzi kialakítása a földszinten a család közösségi tereit összenyitott formában, amerikai konyhát, étkezős nappalit rejt, a hálószobák a felső szinten sorakoznak. A tervezők a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fektetnek a privát elkülönülésre, a sűrűség inkább a gazdaságos telekhasználatból fakad, a közösségi együttélésnek többnyire nincs hangsúlyozott szerepe.

példák

Fenntartható és energiatakarékos alacsony intenzív beépítések

A globális és lokális válságok problémái közepette a fenntarthatóság korunk rendkívül elerjedt fogalma, értelmezése a definíciók útvesztőjében mégis magyarázatot igényel. A fenntarthatóság legelterjedtebb nézete a fogalom három pillérjét emeli ki: gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóságot különböztet meg. Az egyes tudományterületek a fogalom különböző aspektusait tárgyalják, részekre bontva értelmezik az egységet. A lakásépítés, illetve általában az építészet a tervezés és építés komplexitásához híven a fenntarthatóság mindhárom pilléréhez kapcsolódik. Az építész kihívása éppen abban áll, hogy a fogalom részeit integráló megközelítést, a fenntarthatóság hármas igényét egységbe hozó megoldást alkosson, ezért a fenntarthatóság az építészetben minden esetben egyedi válaszok keresése. A továbbiakban a három pillér és az alacsony, sűrű beépítésű lakóházak összefüggéseit tárgyaljuk.

A gazdasági fenntarthatóság a lakásépítésben összekapcsolódik a mindenki számára, jövedelméhez mérten „elérhető lakás” fogalmával, a gazdaságos, mértéktartó építés és fenntartás szempontjaival. A példák között az Alejandro Aravena tervezte chilei telep az ott élő családok számára, az Anna Heringer tervezte 3 lakás Rudrapurban jó példája a lokálisan elérhető anyagokból épített, külső erőforrások bevonása nélkül hosszú távon fenntartható lakásnak.

A felgyorsult ipari termelés magával hozta a környezetszennyezés jelenségét. A mai ember ökológiai lábnyoma sokszorosa a 100 évvel ezelőtt élt emberének, ráadásul a föld népességének rohamos növekedése is a véges erőforrások felgyorsult felélését eredményezi. A globális felmelegedés megoldása, az ökológiai lábnyom visszaszorítása olyan tényszerű kihívások, amelyek közösségi megoldást igényelnek. A túlzó környezeti terhelés az építőipar esetében óriási, hiszen ez teszi ki a CO₂ kibocsátás hozzávetőleg 40 százalékát. A környezeti fenntarthatóság a szűkös erőforrások józan és mértéktartó használatára, a környezet értékelésére és védelmére hívja fel a figyelmet. A párizsi példa „használd, amit találsz” hozzáállása a meglévő értékek józan újrahasznosításának jó példája, az Úszó házak a fosszilis energiahasználat minimalizálására és a megújuló energia alkalmazására mutatnak mintákat, a kortárs komfortigények kielégítésével egyidejűleg.

A szociális fenntarthatóság szempontja a társadalom önfenntartó együttműködésében, az erőforrások közösségi megosztásában, a régi idők takarékos szemléletében mutatkozik meg. Az alacsony, sűrű beépítések közösségi együttélést erősítő példái az építési terhek, az infrastruktúra, a fenntartás megosztásán alapulnak. Erre példa a Vandkunsten iroda vikeni sorházas beépítése, ahol a természetközeli élet és a cohousing hagyományának együttes folytatása alkotja az egymásról gondoskodó, kevés külső erőforrást használó beépítést.

Rendszerezés

Az előző fejezetekben évszázadokon átívelő kompozíciós elveket kerestünk, és ezek alapján csoportosítottuk az alacsony intenzív beépítéseket. A vizsgált morfológiai kérdések mellett nem mindig esett szó a szövetes beépítések többi fontos tulajdonságáról: az alábbi rendszerezés az építés idejét, földrajzi helyét és az egyes beépítési típusokat veszi sorra.

idő és hely

A példatár négy időbeli kategóriája (történeti, korai modern, későmodern, kortárs) megfelelő áttekintést nyújt, de ha a korszakokra jellemző párhuzamos gondolatokra, ezek egymásra épülésére vagyunk kíváncsiak, egy finomabb, évtizedekre bontott szűrés hasznos lehet. A besorolást mindig az épület vagy telep átadásának időpontja határozza meg. Több évtizeden át bővülő projektek esetében a legjellemzőbb évtizedet választottuk ki. A történeti példák esetében az építés ideje legtöbbször igen tág vagy nem értelmezhető, ezért itt további bontásra nem volt lehetőség.

évtizedek:
1901-1910
1911-1920
1921-1930
1931-1940
1941-1950
1951-1960
1961-1970
1971-1980
1981-1990
1991-2000  
2001-2010
2011-2020

Előnyös tulajdonságaiknak köszönhetően az alacsony intenzív beépítések az egész világon egyre népszerűbbek. Az elterjedés mértéke és az épületek minősége még nem egyenletes, ebből következik, hogy a bemutatott házak túlnyomó többsége európai. Minden példa megtekinthető a térképen, de földrészenként és nagyobb régiónként szűrhető is.

földrészek:
Észak-Amerika
Közép-Amerika
Dél-Amerika
Európa
Afrika
Ázsia
Ausztrália

európai régiók:
Észak-Európa
Nyugat-Európa
Közép-Európa
Dél-Európa
Délkelet-Európa
Kelet-Európa

beépítési típusok

Az alacsony-intenzív beépítések egyes típusait könnyű megnevezni: vannak sorházak és láncházak, vannak udvarkertes beépítések és vannak összetettebb struktúrák, mint a teraszházak és térbeli szövetek. Vannak még határesetek, mint a legegyszerűbb beépítés, a családi házakkal rokonítható ikerház, és vannak a fenti típusokat kombináló, általában nagy léptékű, vegyes beépítések. A 24 történeti példa többsége nem sorolható be ezekbe a huszadik századi és kortárs kategóriákba, ezért csak a további 75 példa szűrhető címkék alapján.

A besorolások nehézsége minden esetben az átmenetekkel függ össze. Már a sorházak és a láncházak között sem húzható egyértelmű határ, de amikor kisebb udvarok vagy féludvarok kezdenek kialakulni, az már szinte udvarkertes beépítésnek is tekinthető. A besorolás alapja mindig a legjellemzőbb struktúra (és a legjellemzőbb megnevezés) volt, ezért használjuk az itthon elterjedt, de kissé szigorú átriumház helyett a kevésbé ismert, de megengedőbb udvarkertes beépítés kifejezést.

Nem mindig a külső-belső terek struktúrája a legjellemzőbb az adott épületre, ilyenkor ki lehet és ki kell lépni a megszokott kategóriákból. Ilyenek a közösségi lakólyek, ezeknél a közösség térhasználata, lakásmódja kerül az első helyre.

beépítések:
ikerházas beépítés
sorházas beépítés
láncházas beépítés
udvarkertes beépítés
teraszházas beépítés
vegyes beépítés
lakóstruktúra
közösségi lakóhely

A téma iránt érdeklődők számára ajánljuk Bitó János: Lakóházak tervezése című könyvét vagy ennek felújított és kibővített online változatát Lakóépületek tervezése címmel